Ilyen lesz az új Google Glass okosszemüveg

Google Glass

A Google több évnyi kutatás és fejlesztést követően piacra dobta a Google Glass okosszemüveget. A médiában beharangozott nagy érdeklődés végül mégsem bizonyult olyan nagynak, így sajnos januárban bevonták a Glass forgalmazását. Bár a kivonást követően jelezték, hogy csak egy időre tűnnek el, mégis sokan temetni kezdték a projektet. Most azonban visszatér és erősebb lesz, mint korábban.

Google Glass okosszemüveg
Korábbi, forgalomból kivont Google Glass

A 9to5Google egy meg nem nevezett forrásának köszönhetően most új részleteket ismerhetünk meg a Google Glass legújabb változatáról. Az egyik legfontosabb információ talán az, hogy átalakítják az üzleti modellt és immáron elsődlegesen a vállalati szférára koncentrálnak. Ennek hátterében az állhat, hogy az első változatok megjelenését igazán pozitív visszajelzések nyugtázták. Több vállalat is sikeresen implementálta azt a napi rutin segítésére és jelentős teljesítmény béli javulásról számoltak be. Ilyen projekt volt például a DHL tesztje is, ahol a csomagok összeállításának folyamatában segített sokat az okosszemüveg. Itt fontosnak tartom megjegyezni azt is, hogy nem csak a profitra éhes nagyvállalatok életét könnyítette a Glass. Az okosszemüveg áttörése nagy előrelépést jelenthet mind az oktatás, mind pedig az életmentés területén. Több kórházban is tesztelték a szemüveget. Hol műtéteket közvetítettek és segítették vele az egyetemi oktatást, hol a betegek kartonjaihoz való hozzáférést, a gyorsabb ügyintézést segítették. Volt olyan tűzoltó is, aki hatalmas potenciált látott az eszközben. A kivonulások rendjét üzenet formájában egyből a szemüvegre kapták amellyel a kapcsolattartást egyszerűsítették le. Középületek alaprajzait, személygépkocsik terveit tárolhatnák az eszközök, amelyek a mentési munkálatokat segíthetnék. Egy nagy, egységes adatbázis kialakításával gyorsan és egyszerűen megmondhatnák, hogy hol van a legközelebbi tűzcsap vagy merre van az adott kórház kijárata.

Az információk arról is szót ejtettek, hogy jóval strapabíróbb, erősebb felépítéssel fog érkezni. Ez teljesen érhető, hiszen az ipari felhasználás során jóval több behatás is érheti a szemüveget. Állítólag jól fogja viselni az ütéseket, leejtéseket és bizonyos szintig vízálló is lesz. A vetítésben fontos szerepet játszó prizma mérete is nagyobb lesz és erősebb, amely több információ megjelenítését jelenti.

Az egyik legnagyobb negatívum az előddel kapcsolatban az akkumulátor kapacitása volt. Rendkívül gyér üzemidővel rendelkezett, amely okkal bosszantotta a felhasználókat. Ezen a területen szintén jelentős változásokat eszközöltek, amelyeknek köszönhetően immár egy, esetleg két nap üzemidőt is biztosít a használónak. Az akkumulátor idő ezen felüli növelése is megoldott lesz egy külső akkumulátor segítségével azoknak, akiknek ez igazán fontos. Ennek azért is van jelentősége, mert a teljesítményen is javítottak egy Intel Atom processzor hozzáadásával, így a fogyasztás is kérdéses. Az Intel Atom használatával további tartalékok nyerhetők a kedvezőbb üzemhőmérsékletnek köszönhetően. Az Atom használata koránt sem meglepő, hiszen korábban már megtudtuk, hogy a Google és az Intel közösen fejlesztik a Google Glass legújabb változatát.

Google Glass Enterprise Edition ár és megjelenés

Azt sajnos még nem tudni pontosan, hogy mikor érkezik meg a Google Glass 2.0 avagy az Enterprise Edition, de egyes információk szerint már megkezdődött a teszteléshez szánt eszközök szállítása. Arról sincs információ, hogy átlag emberek számára is megvásárolható lesz-e vagy csak szűk, vállalkozói körökben lesz hozzáférhető.  Sajnos azok számára sincs túl jó hírem akik az okosszemüveg árára kíváncsiak, mivel még erről sem tudni sokat.

Amennyiben kíváncsi vagy a további részletekre, csatlakozz hozzánk Facebookon és értesülj elsőként legújabb bejegyzéseinkről.