Itt a továbbfejlesztett Samsung Gear VR

Samsung Gear VR Innovator Edition

Március első hetében bemutatásra került a Samsung legújabb csúcstelefonja, a Galaxy S6 és S6 Edge. Ez azért fontos, mert részben ennek is köszönhető, hogy a Samsung Gear VR szemüveg továbbfejlesztésre került. Korábban már írtam róla egy rövidebb bejegyzést, amelyből kiderült, hogy ez nem egy klasszikus okosszemüveg, sokkal inkább egy mobilhoz készült kiegészítő, amelyet most továbbfejlesztettek.

A Samsung Gear VR eredetileg a Samsung korábbi csúcstelefonjával, a Galaxy Note 4-es telefonokkal volt kompatibilis, amin egyértelműen változtatni kellett az új mobil érkezésével, ezért úgy döntöttek, hogy továbbfejlesztik. A modernebb Gear VR Innovator Editon a barcelonai Mobile World Congress-en mutatták be. A fejlesztésekkel kapcsolatban azt ígéri a Samsung és az Oculus, hogy sokkal realisztikusabb élményt biztosít a felhasználóknak.

Videó a korábbi modellről
Az eszköz első látásra nem sokban különbözik elődjétől, de jobban megvizsgálva azért mégis csak találunk néhány különbséget. Kezdjük a súlyával. Az egész egység jóval könnyebb elődjénél, melyet a telefon súlyának is betudhatunk, ugyanis a Galaxy S6 könnyebb elődjénél. A komfortérzet növelésében pedig a pántok módosítása is segített, amely kényelmesebb rögzítést tesz lehetővé. A dokkoló oldalán egy nyílás is helyet talált, amely a lencsék bepárásodását igyekszik gátolni. Nagy hangsúlyt helyeztek a felbontásra, amely 1440p-s, de a jövőben igyekeznek ezt tovább növelni. A kijelző pedig 5.1 colos QHD Super Amoled, amely kisebb, mint elődje, de nagyobb sűrűségű pixeleknek köszönhetően mégis csak jobb élményt nyújt. A kijelző és felbontás javulása szükséges volt, mivel a korábbi verzióban legkevésbé kedvelt funkciója a filmezés és leginkább 3D-s filmek lejátszása volt. Az módosításoknak köszönhetően immáron sokkal jobb élményt nyújtanak ezen funkciók.

Az eszköz együttest megvásárlók biztosak lehetnek abban, hogy lesz hozzá tartalom. Már most is számos virtuális valóság alapokra épített játék, 360 fokos videó és alkalmazás van az Oculus Store-ban.

A Samsung Gear VR Innovator Edition árával és megjelenésével kapcsolatban azonban még nem sokat tudni. Valószínűleg áprilisban, a Galaxy S6 és S6 Edge megjelenésével, a headset-szemüvegről is bővebb információt kaphatunk.

Egyéb, ide kapcsolódó anyag az Oculus oldalán.

Vélemény, hozzászólás?