Microsoft HoloLens – az új holografikus okosszemüveg

Microsoft HoloLens a szobában

Mint azt eddig is sejteni lehetett, a Microsoft sem szeretne kimaradni a virtuális valóság üzletéből. Mai napig nehéz megtippelni, hogy milyen hatással lesz ez a jövőnkre. Nem tudjuk, hogy ha berobban a technológia, mennyien fogják vásárolni és milyen típusú felhasználása lesz elterjedt. Éppen emiatt is, a Microsoft versenytársaihoz hasonlóan, biztos lábakkal szeretne az első sorban állni egy esetleges VR hullám esetén.

A redmondi vállalat közel másfél hónappal ezelőtt mutatta be új operációs rendszerét, a Windows 10-et. A bemutató azonban többet hozott, bemutatásra került egy új VR szemüveg. A Microsoft virtuális valóság szemüvegének neve: HoloLens. Egy szemüveg, amely a valós környezetünket bővíti ki virtuális elemekkel. Annyira fantasztikus és elképesztő, hogy már-már hihetetlen, amit ígér a demók alapján. Ez maga lenne a Vasember környezetének megvalósulása.

Mit várjunk a Microsoft megoldásától?

Az elképzelések alapján a Microsoft HoloLens felismeri a falakat, bútorokat és egyéb berendezési tárgyakat, így csak szabad felületekre vetíti ki az információkat. A fenti videóban látható első demó a felokosított otthon. Az eszköz segítségével bárhol tévézhetünk, a letöltött appokat megtekinthetjük amolyan csempeként a falon. A professzionálisabb felhasználás iránt érdeklődőknek is van jó hír. A második demó bemutatja, hogy miként segítheti például a designer vagy mérnökök munkáját. A demók sorából természetesen a játék sem hiányozhat. A Minecraft rajongói biztosan felszisszentek a demó láttán, ugyanis ahová néztek, ott pixelek voltak, mint egy elvarázsolt világban. Gyerekkorunkat idézheti a kép, amelyen mindenhol játékok hevernek szanaszét.

A kedvencem csak ezután következett. A Skype kiterjesztett megoldása számomra, (átlagembernek) az egyik leghasznosabb funkció. Képzeljünk el egy olyan világot, ahol az egyszerűbb problémák megoldásához nem kell szakembert hívni. Elég csak egy supportot tárcsázni és már ott is a segítség képben, hangban.

Egyesek szerint a Microsoft túl sokat ígér és egyszerűen nem megvalósítható az, amit hirdet. Peter Molyneux a játékipar egyik kritikusa felhívja a figyelmet, hogy ne éljük bele túlságosan magunkat, mert hatalmasat csalódhatunk a végeredmény láttán. Én mégis bizakodó vagyok.

 

Microsoft HoloLens ár és megjelenés

Sajnos ez az a két információ, amelyről nagyon keveset tudni. Annyi egészen biztosan mondható, hogy valamikor a Windows 10 megjelenését követően a HoloLens is megjelenik. Ez 2015 júniusa utánra tehető. Szerencsére a demó azt sejteti, hogy már nem lehet annyira messze a megjelenés, de még így sem zárnék ki 1 évet. Az árat illetően pedig még ennél is kevesebbet tudni, de ígérem, amint lesz információ, az megosztásra kerül.

A Microsoft holografikus megoldáshoz hasonlóval már korábban is találkoztunk, amikor a MetaPro okosszemüveget vettük szemügyre.

Photo: FlickR /Microsoft Sweden

Vélemény, hozzászólás?